Tudom, hogy a vasalás a „nemszeretem” kategóriába tartozik, de legyünk őszínték nem tudjuk kikerülni.
Ezért inkább azt javaslom, hogy igyekezzünk gyorsan, jól csinálni.
Ebben a bejegyzésben a nadrág vasalásáról beszélek.
- Nézzük meg a cimkét, hogy mit javasol. Van olyan gyártó, aki kiírja a hőfokot, van aki pontoz. A vasaló piktogramban az 1 pont 110C fokot jelent, a 2 pont 150, míg a 3 pont 200 C fokot jelent. Mindig végezzünk vasalópróbát egy nem látható részen.
- Fordítsuk ki a nadrágot. Minden esetben ezt javaslom, mindegy, hogy milyen anyagból van.
- Vasaljuk meg először a zsebtasakokat, mégpedig úgy, hogy az asztalra fektetjük a zsebtasakot és nem a nadrágon keresztül.
- Vasaljuk meg a szárakat. Képezzünk élt az egyik varrásnál és a varrást is, és a szárakat is vasaljuk meg. Ügyeljünk arra, hogy az anyag alul-felül ki legyen simítva. Képezzünk élt a másik varrásnál és vasaljuk ki a szárakat.
- Húzzuk fel a derékrészt ameddig csak tudjuk a vasaló állványra és vasaljuk meg a derékrészt. Forgassuk körbe a nadrágot és a varrások között lavírozva minden részt vasaljunk meg. Ha azt látjuk, hogy a varrásnál nagyon ráncos, akkor húzzuk ki a varrást, és így megfeszített állapotban vasaljunk rá.
- Vasaljunk rá a húzózárra.
- Fordítsuk vissza a színére a nadrágot. Nézzük meg, kell-e valahol javítani, ahol nem fértünk hozzá. Ez a csípőnél szokott előfordulni. Ekkor tegyünk alá egy vasalópárnát, hogy az íven szépen ki tudjuk fektetni, és RUHÁN KERESZTÜL vasaljunk rá.
- A nadrágot helyezzük csiptetős vállfára, és hagyjuk kihűni, addig ne tegyük szekrénybe, és ne vegyük fel azonnal mert nagyon gyorsan újból gyűrött lesz.
Még néhány vasalási tipp:
- Ha nagyon gyűrött a nadrág, sprickeld be vízzel, és kb. 20-30 percre tedd nylon zacskóba. Akkor szokott maradandó gyűrődés a ruhadarabba maradni, ha a mosás végeztével még pár órát benne marad a ruha a mosógép dobjában. Érdemes úgy időzíteni a mosást, hogy azonnal ki lehessen teregetni.
- Szintetikus nadrágot csak alacsony hőfokon szabad vasalni.
- Bársony, vastag kordbársony vasalásakor tegyél a vasalódeszkára frotír törölközőt. Így nem nyomódnak meg a bolyhok. Ne nyomd rá a vasalót, csak gőzzel vasald.
- Gyapjú nadrágot tisztítóba viszünk, de ha mégis javítani kell a vasalásán csak ruhán keresztül tegyük.
Nadrág élra vasalása:
A nadrágba az élt gyárilag belepréselik. Ez általában mosás után is látszik, tehát csak rá kell erősíteni. A nadrágot kifordítva kivasaljuk az előzőekben leírtak szerint, majd a színén az élt megerősítjük kifektetve, ruhán keresztül megvasaljuk.
Ha nem látszik az él, de szeretnénk, ha lenne benne, akkor a szárakat az oldalvarrásoknál végig passzítani kell, és így jön ki, hogy hova kell vasalni az élt. Azt figyelembe kell venni, hogy ez csak pontosan szabott nadrágoknál jön ki. Ha nincs a nadrág pontosan kiszabva az él nem középre kerül, akkor inkább mondjunk le az élről.
Mindezeket meg is mutatom, itt a video: